Emmanuel Macron francia államfő azt kérte kedden kínai kollégájától, Hszi Csin-pingtől, hogy "folytassa a kiegyenlítést" az Európai Unió és Kína között, azaz tegye hozzáférhetőbbé a kínai piacot az uniós tagállamok számára - jelezte a francia elnöki hivatal.
Fényképek arról árulkodnak, hogy Kim Dzsongun több katonai vezetőt visszahívott pozíciójából, így a civilek kerültek többségbe az észak-koreai pártvezetésben. Elemzők szerint ez arra utalhat, hogy Kim a jövőben inkább a gazdaságra kíván fókuszálni a katonai villongások helyett – írja a Reuters.
Jaír Lapid új izraeli külügyminiszter hivatalba lépése óta először találkozott vasárnap amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, és súlyos fenntartásokat fogalmazott meg az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatosan, amelynek újjáélesztéséről immár hónapok óta folynak a tárgyalások.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem kaphatja meg vasárnaptól az iráni atomipari létesítményekbe kihelyezett kamerák képeit, amelyek segítségével a szervezet valós időben tudta ellenőrizni Irán atomprogramját.
Oroszország kész bármely kérdést megvitatni az Egyesült Államokkal kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd keretében - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán este Reykjavíkban, első négyszemközti találkozóján amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel.
Az utóbbi években egyre több hírt olvashattunk annak kapcsán, hogy Irán vagy Észak-Korea jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy atomfegyvereket fejlesszen ki. Óhatatlanul felmerül ilyenkor a kérdés, hogy miért vág bele egy ország egy ilyen kísérletbe. Ennél azonban érdekesebb, hogy miként lehet elérni azt, hogy egy állam megsemmisítse a saját maga által kifejlesztett atomfegyvereit. Erre eddig egyszer volt példa a történelemben, de tanulságos lehet a jelen kihívásainak megoldásához is.
Irán 60 százalékosra dúsított uránt állított elő - jelentette be pénteken Mohammed Kalibaf, az ország parlamentjének elnöke a Twitter közösségi portálon.
Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott "konstruktív" egyeztetés után.
Irán megkezdte az urándúsítást az IR-2m típusú, új generációs centrifugával a natanzi földalatti atomlétesítményben, amivel megsérti a nagyhatalmakkal megkötött atomalkut - áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a tagállamoknak küldendő jelentésében, amelyből egy példány a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott. Közben Juval Steinic izraeli energiaügyi miniszter azt mondta, hogy szerinte Iránnak mintegy fél évre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen atombombát előállítani - jelentette a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság internetes kiadása kedden. Ezzel az az izraeli miniszter majdnem kétszer annyi időt becsült az első atombombához szükséges hasadóanyag létrehozásához, mint amire a Joe Biden elnök vezette amerikai kormány külügyminisztere, Anthony Blinken számít.